Szervezés:
Amikor kitaláltuk a HR-t, rögtön elkezdtem keresgélni, hogy milyen programmal lephetném meg Férjet. Gyűjteni kezdtem a programokat, amiket plakáton láttam hirdetni, vagy TV/rádió műsorban hallottam, de az interneten is körbenéztem.
Végül -jól ismervén Férjet, aki szeret sok mindent kipróbálni, nem zárkózik el a játékok elől, nyitott a tudományokra és hajlandó bolondozni- úgy döntöttem, hogy a Csodák Palotája megfelelő helyszín és program lesz az első alkalomra. Könnyen utána tudtam nézni az interneten a belépődíjaknak, majd útvonaltervezővel kiszámítottam, hogy mennyi idő alatt és hogyan jutunk el oda. Minden flottul ment.
Információk a helyről: http://www.csopa.hu/
A Férj:
Érdekes volt, hogy csak azt tudtam, hány órakor indulunk el. 3 járművel is utaztunk mire odaértünk. Persze az utazás végére sejtettem, hogy hová megyünk, de így is nagyon meg voltam lepve. Nagyon régen már voltam a Csodák Palotájában, de akkor még a Váci úton volt. Valóban szeretem a tudományt és szeretek játszani is. Ahogy beértünk, számomra az idő megállt, és egy kicsit gyermekké váltam. Mindent amit tudtam kipróbáltam. Nagyon jók és érthetőek voltak a magyarázatok és a szemléltetők. Mivel hétvégén voltunk, ezért voltak külön előadások is aznap. Ezek egy-egy témakörben zajlottak és sok látványos kísérletet mutattak be. Ezeket érdemes megnézni! 6-7 órát voltunk bent és ez idő alatt azért sikerült is mindent kipróbálni, megnézni, megfigyelni.
A Feleség:
Meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy a szervezés, készülődve a kiváltható hatásra legalább olyan, ha nem izgalmasabb, mint amikor az embert magát lepik meg. Jó hosszú volt az út a Csodák Palotájába, így elég időm volt idegeskedni amiatt, hogy Férjnek biztosan fog-e tetszeni a program. Amikor megérkeztünk, a várt hatás nem maradt el. Sorban kipróbáltunk minden eszközt, minden játékot, beültünk mind a 4 előadásra is. Férjnek annyira tetszett a program, hogy jóval tovább maradtunk, mint azt gondoltam. Úgy gondolom, hogy az első HR igazán jól sikerült. Elégedetten fejeztem be a napot, várva, hogy következő körben én lepődhetek majd meg. :)