Szervezés:

Az az igazság, hogy anno tartottam attól, hogy elfogynak az ötletek. Igen ám, de egy idő után az ember (lánya) nyitott szemmel kezd járni, és sorra tűnnek fel az újabbnál-újabb, érdekesebbnél-érdekesebb randi lehetőségek. Miután mindketten nyitottak vagyunk a világra, szoktunk híreket olvasni, hallgatni, nézni és szeretünk fényképet készíteni és nézni, nem is volt kérdés, hogy a World Press Photo kiállítást nem szabad kihagynunk. :)

 Férj:

A hely, ahová mentünk (Néprajzi Múzeum) már önmagában is egy patinás hely. Figyelemre méltó volt a kontraszt a hely és a képek között. Mintha a múlt viaskodna a jelennel. Ami nekem nagyon tetszett, hogy nem csak szimplán képek voltak, hanem hosszabb leírások a képekhez is, hogy értelmezni tudjuk, illetve elhelyezni a mai világba. Minden kép nagyon élethű volt, sok-sok mondanivalóval. Ami meglepett, hogy a színek mennyire átjöttek a fotókon. A tanulság, hogy érdemes minden évben megnézni a kiállítást, hogy egy globálisabb képet kapjunk a világunkról.

Feleség: 

Az biztos, hogy nem csak minket érdekelt a kiállítás: rengetegen voltak. Az is biztos, hogy egy ilyen kiállítás megválogatja a közönségét, mindenki türelmesen, lökdösődés nélkül várta ki a sorát, hogy odajusson egy-egy fotóhoz. Nagyon tetszettek a fotók elhelyezései (kicsit az ARC-plakátkiállítást juttatta eszembe), és csodásan voltak megvilágítva. Egyetlen fontos dologra nem készültem fel. Hiába követtem nyomon az elmúlt évben a híreket, voltak olyan megrázó képek, melyek előtt majdnem elsírtam magam. Na azért ne tessék megijedni, mert az érzelmektől nem kell félni, csak hát megrázó volt....nyilván voltak a menekült válságon kívül más témájú képek is, például sport, vagy természet, ahol csodálatos látvány tárult elénk. Egy bizonyos, ezt a kiállítást jövőre is meg kell nézni! :)

Ja, majdnem elfelejtettem. A World Press-re szóló jegyünkkel a Néprajzi Múzeum összes további kiállítását is megtekinthettük.